BGC@DIGITAL

  • TÁJÉKOZTATÓ A BGC@DIGITAL PROGRAMRÓL

    A BGC@DIGITAL Programot a 2019/2020-as tanév tavaszán elrendelt iskolai digitális munkarend hívta életre csapatunk legnagyobb örömére. Igazi kihívásként tekintettünk a feladatra, és a tőlünk megszokott módon anyanyelvi lektorainkkal a kiválóságra törekedtünk.

    Figyelembe véve a korosztályok sajátosságait, úgy, mit a fenntartható figyelem, kedvelt témakörök, kedves, népszerű karakterek, közel 280 video anyagot forgattunk le, és több száz feladatot szerkesztettünk saját és lektoraink ötletei alapján, továbbá számos anyagot emeltünk át szakmai körökben elismert digitális forrásokból.

    Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a Szülők együttműködésével, időzónákkal és olykor a technika ördögével dacolva, sikerült egyszerre 7 évfolyamban helytállnunk.

    A diákokat közkedvelt platformokon szólítottuk meg, ezáltal is mindinkább élvezetessé téve számukra a projektek feldolgozását. A BGC Digital Activity Pack-ek mellett hetente 208 BGC GO LIVE foglalkozást is tartottunk, az osztályokat 6-8 fős csoportokra bontva. Önkéntesek bevonásával diákjaink nem csak a lektorokkal, de saját korosztályukkal, angol és amerikai tinédzserekkel is gyakorolhatták a nyelvet.

    Számos szülői visszajelzésből tudjuk, hogy nemcsak a BGC csapata, hanem a gyerekek is örömmel és rendkívül eredményesen vettek részt a BGC@DIGITAL Programban.

    Nem titkoljuk, hogy rengeteg előnyét megtapasztaltuk, és nagyon megszerettük a BGC@DIGITAL Programot. A digitális oktatás nyújtotta előnyöket kihasználva a 2020/2021-es tanévtől beépítjük a rendelkezésünkre álló digitális tartalmat a BGC Angol Napközi és Angol Műhely mindennapjaiba.

    Szintén kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy megtervezzük a BGC@DIGITAL alappilléreit, felkészülve arra az eshetőségre, ha a jövőben Magyarország Kormánya ismét elrendelné oktatási intézményeiben a digitális munkarendet.

    Az alábbi ismertető tájékoztató jellegű. A digitális munkarendre történő átállás alkalmával, a Kormányrendelet ismeretében, a rendelkezésre álló humánerőforrás, az időzónák és osztálylétszámok alakulásának függvényében az Amerikainapközi Kft. fenntartja magának a változtatás jogát.

  • BGC ANGOL NAPKÖZI – alkalmazott módszertani szemlélet: NYELVELSAJÁTÍTÁS
      BGC GO LIVE 35′ BGC Video & Activity Pack 30′
    I.-II. évfolyam Hetente 5 délután (6-8 fős tanulócsoportok) Hetente 5 alkalommal
      BGC GO LIVE 35′ BGC Video & Activity Pack 30′
    III. évfolyam Hetente 5 délután (6-8 fős tanulócsoportok) Hetente 5 alkalommal
      BGC GO LIVE 35′ BGC Activity Pack 40′
    IV. évfolyam Hetente 4 délután (6-8 fős tanulócsoportok) Hetente 5 alkalommal

     

    BGC ANGOL MŰHELY – alkalmazott módszertani szemlélet: NYELVTANULÁS

    Kizárólag a DIGITÁLIS munkarend ideje alatt a diákok a tevékenységközpontú nyelvelsajátítás helyett, nyelvkönyvet használva fogják a 4 nyelvi készségüket fejleszteni a kommunikatív nyelvtanulás keretein belül. Egybehangzó szülői igény esetén a 80 perc / osztály /délután helyett, választhatják a 40 perc / fél osztály / délután opciót.
      BGC GO LIVE 80′ (15 perc szünettel) Nyelvkönyv
    V.-VI. évfolyam Hetente 5 délután / osztály Feldolgozása a BGC GO LIVE alkalmával és önálló tanulás során
    BGC ANGOL MŰHELY – alkalmazott módszertani szemlélet és célkitűzés:
    NYELVTANULÁS/tréningezés az EUROEXAM B1/B2 nyelvvizsgára
      BGC GO LIVE 80′ (15 perc szünettel) BGC Activity Pack 90′
    VII.-VIII. évfolyam Hetente 2 délután Hetente 1 alkalommal