Félelmetesen jó Halloween a BGC-ban!

2020. november 12.

Félelmetesen jó Halloween a BGC-ban!

Az őszi szünet hagyományosan egybeesik a Halloween ünnepével, így a Boys and Girls Clubban mi is ünnepi lázban égtünk és a gyerekekkel együtt azon törtük a fejünket, hogyan lehetnénk még rémisztőbbek. Osztályainkban szuper jelmezeket öltöttek fel a gyerekek és csodás sminkek születtek.

Az angol napközi hagyományos értékrendje szerint ebben a mulatságban, mi magunk is résztveszünk, mi is beöltözünk, sminkelünk, édességet és cukorkát osztogatunk. Természtesen a halloweenre jellemző játékok sem maradhatnak ki ilyenkor, táncos, mozgásos, interaktív feladatokat találunk ki, amelyeket a gyerekek nagyon élveznek.

Rendeztünk speciális, koronavírusnak megfelelő „trick or treat”, azaz „csokit vagy csalunk” játékot, osztályon belül zajlott  a csokoládé és édességgyűjtés és felzendült az összes halloweenre jellemző ikonikus dal is.

A BGC-ban idén első ízben hirdettük meg azt a versenyt, amelyben a gyerekeknek félelmetes „handmade” kastélyt kellett készíteni. Természetesen minden diák pályázhatott és nagyon extra alkotások is születtek, melyeket oklevéllel és ajándékkal jutalmaztunk.

A verseny díjazottjai:

  1. Ádámi Tamás (4.a)
  2. Siklósi-Nagy Regina (2.a)
  3. Kis-Maczák Martin (1.b)

Gratulálunk nekik és jövőre folyatjuk a rémisztegetést, reméljük immáron vírusmentes körülmények között.

 

 

Szépkiejtés versenyKarácsonyi forgatag a BGC-ben
BGC Angol Iskolai Program
2014-ben Európai Nyelvi Díjat nyert programunk, a megszokott kéttannyelvű általános iskoláktól eltérően játékosan biztosítja a nyelvelsajátítás lehetőségét a gyerekek számára a teljesen kezdő szinttől egészen a nyelvvizsgára való felkészítésig.
  • 4+4 éves kidolgozott program
  • angol anyanyelvű lektorok
  • pozitív, támogató környezet
  • központban a jókedv
  • szótárfüzet, tesztek és számonkérés nélkül

Keressen minket!

Forduljon hozzánk bizalommal, amennyiben programunkkal kapcsolatban további információra van szüksége!

+36-70-327-4476
Kövessen minket Faceboookon is!
Legfrissebb híreink