Miért éppen a BGC Angol Program

  • ...mert gyermekközpontú

    Mert számunkra tényleg a gyerekek mosolya, kiegyensúlyozottsága és minőségi fejlesztése a legfontosabb.

    A BGC Angol Programja részletesen kidolgozott, a témák egymásra épülnek, melyekkel változatos és komplex foglalkozások keretében ismerkednek meg a gyerekek. A kéttannyelvű iskolákkal ellentétben a BGC Angol Program során a hasznos ismeretanyag megszerzése közben a gyermek az angol nyelvet csak mint eszközt használja.

    Fontosnak tartjuk, hogy a legmodernebb oktatástechnikai módszertant és eszközöket alkalmazzuk, így fenntartva a gyermekek érdeklődését a témák és végső soron az angol nyelv iránt.

    …mert megbízható

    A BGC Angol Program 7 éve működik eredményesen, jelenleg 2 iskolában és 3 óvodában. Idei évben már 520 gyermek tagja nyelvi klubjainknak. Az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő, innovatív módszereink hivatalos elismeréseként megkaptuk az Európai Bizottság által alapított “Európai nyelvi díj 2014”-et.

    2014- óta az ELTE Óvónőképző Karának angol műveltségterületű hallgatói a BGC Angol Óvodai csoportokban töltik szakmai gyakorlatukat. Szakmai sikereinknek, a gyerekek által elért eredményeknek és a szülők pozitív visszajelzéseinek köszönhetően folyamatosan keresnek meg minket új iskolák és óvodák, így az intézmények köre várhatóan a közeljövőben is tovább bővül.

    …mert a hangsúly a fejlesztésen van

    Célunk az angol nyelv elsajátításán túl a programban résztvevő gyerekek készségeinek széleskörű minőségi fejlesztése.

    A BGC Angol Iskolai Program fő eleme a játék! Tematikus foglalkozásaink témáit (egészséges életmód, dráma, művészet, tudomány) a gyermekek érdeklődési köreit figyelembe véve válogattuk össze, és célunk, hogy számukra érdekesen, játékosan, stresszmentesen, legyenek azok feldolgozva. Hisszük, hogy ebben a korban a pozitív légkör megteremtése és a pozitív megerősítés a legnagyobb motiváló erő!

    ...mert előre tervezhető

    A BGC Angol Iskolai Programban részt vevő gyerekek 4+4 évig, a közoktatási tanév rendjéhez igazodva, a megszokott környezetben sajátíthatják el az angol nyelvet. Alsó tagozaton a délután folyamán, a napközi keretein belül a gyerekek heti 5 nap, napi 4 órában tevékenykednek angol anyanyelvi környezetben.

    Felső tagozat első két évében a kötelező tanmenethez és óraszámhoz igazodva, minden hétköznap, 90 perces tevékenységközpontú programot biztosítunk a gyerekek számára angol anyanyelvi pedagógusokkal, a kötelező tanórákat követően, a délután folyamán. 7., 8. osztályban a megemelkedett kötelező óraszámok miatt, a program heti három 90 perces alkalomra csökken, mely során a hangsúly a nyelvvizsga felkészítésre kerül.

    ...mert nincs teszt és így nincs stressz

    A kéttannyelvű iskolákkal ellentétben a BGC Angol Iskolai Program lehetőséget biztosít a gyerekeknek szótárfüzet, tesztek, érdemjegyek, felelések nélkül stresszmentesen elsajátítani az angol nyelvet az egyéni képességeiknek megfelelően. Hiszünk abban, hogy a pozitív megerősítés és az oldott hangulat nagyobb inspiráció a gyerekek számára, mint az érdemjegy.

BGC Angol Iskolai Program
2014-ben Európai Nyelvi Díjat nyert programunk, a megszokott kéttannyelvű általános iskoláktól eltérően játékosan biztosítja a nyelvelsajátítás lehetőségét a gyerekek számára a teljesen kezdő szinttől egészen a nyelvvizsgára való felkészítésig.
  • 4+4 éves kidolgozott program
  • angol anyanyelvű lektorok
  • pozitív, támogató környezet
  • központban a jókedv
  • szótárfüzet, tesztek és számonkérés nélkül

Keressen minket!

Forduljon hozzánk bizalommal, amennyiben programunkkal kapcsolatban további információra van szüksége!

+36-70-327-4476
Kövessen minket Faceboookon is!
Legfrissebb híreink